Kezdőlap

Célunk az egyszerűség, hisz ami egyszerű az nagyszerű, mondják a bölcsek.

Az egészség, energikusság, jó közérzet külső és belső tényezőktől is függ, ám fontos részét képezi a fizikai szinten bevitt táplálékunk, mely visszahat közérzetünkre és lelki állapotunkra is. Étkezésünk megfelelő összetétele és összeállítása segítségünkre van jobb, egészségesebb, kiegyensúlyozottabb életünkhöz.

Az egészségügyi világszervezet (WHO) becslése szerint az élelmiszer-fogyasztással összefüggésbe hozható megbetegedések száma világszerte folyamatosan növekvő tendenciát mutat. Magyarországon körülbelül hárommillióan betegszenek meg évente helytelen táplálkozás következtében. (Megjegyzés: ez egy igen sokrétű terület, ahol például azt is kimutatták, hogy a sok színező- és tartósítószer fogyasztást összefügg a hiperaktivitással, vagy a túlzott gluténfogyasztás a fejfájással, azaz nem is csak a “nagy” kimutatott érzékenységekről, allergiákról, betegségekről van itt szó.)

Egy remek lehetőség vegetáriánusoknak / vegánoknak, és egy remek alternatíva húsfogyasztóknak! Talán a hússal is az egyik legnagyobb baj (mint pl a gluténnel és a cukorral), hogy sokan húst hússal esznek, míg 50 évvel ezelőtt nagyon más volt a helyzet hazánkban. A mértéktelenség, a felborult egyensúly mind a testedre, és jól láthatóan az egész Földre is hatalmas hatással van. Célunk, hogy ezzel a lehetőséggel a húsevők életében is segítsünk az egyensúly visszatalálásában.